Hello. Szóval az elején kezdem. Ajj...annyira ideges vagyok!! :@ Na de reggel, kivasaltam a hajam, mentem a suliba. 1 óra ha mindenigaz irodalom volt. Kiderült, hogy kedden tz lesz belőle. Fúúj..annyira gyűlölöm az irodalmat...2 óra biosz volt. A suli igazgatója tartja, és bevallom néha unalmas. Sőőt..a szundi határát súrolom. Ma meg kifejezetten ébernek éreztem magam. Sőt, még az is kiderült, hogy a nevem is tudja, pedig eddig mindenkire csak mutogat, és ma meg Helgácskának szólított. Háát...:S na nem is mondok semmit sem. 3. óra kémia volt. Egy igen egyszerű anyagrészből írtunk az ionokból. 3 feladat volt. Az utolsóba vegyületet kellett képezni. Én meg egy másik o.társammal berendeztem az egyenletet. xD A 2 ész... :DD Na de sebaj, azt mondta tnő, h ha jó elfogadja..rem jó lesz! Aztán kémia után angol köv. Hétfőn small test-et írunk. :S Huha hogy milyen kicsit. Vagy 4 témát fog taglalni. Lesz mit tanulni a hétvégén. :( Aztán a média jött. Filmet néztünk az Abigélt. Nekem non tetszik... :) Majd jött a hittan. Összvissz az osztályomból 8an járunk rá.És minden vasárnap kötelező a mise. :O AMI 8 KOR KEZDŐDIK!!! 8 KOR!!! :O na mind1, majdcsak fel tok ébredni, ha meg nem, így jártak. Aztán be kellett ülni tanulószobára. Persze ki ne hagyjak egy igen fontos részt. Van egy csaj, aki a padtársam (remélem csak volt a padtársam) és vele összevesztem. Ugyanis egyik szünetbe a táblára rajzol egy olyan női alakot, ami a felsőtestét takarta. Azt írta még oda, hogy jó mellek, és hogy én vagyok! Persze egy nagycsomó a-s fiú bennvolt, és nem tudtam eldönteni, hogy én szégyeljem magam jobban, vagy az a bunkó csaj! aztán amikor mondtam neki, hogy üjön el mellőlem mmég neki állt fenntebb. le K-zott, és minden szemétnek elhordott. Ezekután mentem az osztályfőnökhöz, hogy állítsa le, és ültesse el. Az o.főnök rázta a fejét, hogy meglesz! Szóval azta hogy rühellem azt a csajt! Itthon aztán meséltem a mai napról anyának, közben kajáltam, és amikor apa hazajött bekapcsoltam a gépet. Azóta itt ülök, és várom, hogy patyee végre feltolja becses képt msnre, és beszéljek vele. Ezenkívül az se lenne rossz ha paf is feltűnne a színen, de azt nem tom, h minek kéne már ő?! Na mind1. Most még megyek msnre, meg az oldalaom frisselek egyet! Hello..puszyy..jó8
De jóó, hétvége, no suli....:)
2008.09.12. 17:44
3 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://helgike-naplo.blog.hu/api/trackback/id/tr94660644
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nonamegirl 2008.09.12. 19:21:33
hipphipp hurrá hétvége :))) hátőő most csak annyi hozzáfűzni valóm lenne h elkezdtem a pezos dolgot de nem tudtam folytatni (lehet láttad) szal most nekiülök és rem le tudom végre írni.... jó hétvégét!! jam és még vmi... holnap nemleszek itthon... szal majd vasárnap rögzítem a dolgokat :)) pusssssssz légyjóóó
Nonamegirl 2008.09.12. 20:52:10
nahm kész a pezós dolog... olvasd el nyugodtan ha kedved van... így érthető lesz h megértem a dolgokat és én is éltem már át olyanokat....ajj..majd elolvasod és átlátod a helyzetet....pussz
Helgike 2008.09.13. 14:18:37
jójó, igérem elolvasom...még szép, hogy elolvasom! ;) de el ne felejts vasárnap írni! :D